Józsefváros tisztaságáért – így szépült a VIII. kerület a héten

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága folyamatosan gondoskodik a VIII. kerület közterületeinek tisztán tartásáról. Munkatársaink a hét minden napján kézi erővel takarítanak, meghatározott napokon pedig fertőtlenítést végeznek a közterületeken, járdaszakaszokon és utcabútorokon. Hetente egyszer – szerdánként – a játszóeszközök, csütörtökönként pedig a kutyafuttatók fertőtlenítésére is sor kerül. A 38. héten A Teleki László téri piac és környéke, rendezvény miatt, különösen alapos tisztítást kapott, de sor került a Corvin sétány és a Horváth Mihály téri szökőkutak mosására is. Az iskolák és óvodák környékét minden reggel kitakarítottuk, a kerületben lévő négy mobil illemhelyet pedig szünetmenetesen üzemeltetjük. Erre a hétre (2025.09.22–09.28.) is több kiemelt feladatot tervezünk: Kérjük a lakosságot, hogy a munkavégzések idején fokozott figyelemmel közlekedjenek az érintett területeken! A részletes takarítási térkép itt érhető el: takarítási térkép Köztisztasággal kapcsolatos észrevételeiket jelezhetik telefonon: 06-1-782-3537, e-mailben: varosuzemeltetes@jgk.hu Illetve a Józsefváros appon:Android: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.interticket.jozsefvarosiOS: https://apps.apple.com/app/id1443564929 Köszönjük együttműködésüket és megértésüket!

Időpontváltozás! – Lakossági tájékoztatás fakivágási munkálatokról a Nagy Fuvaros utcában

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága ezúton tájékoztatja a lakosságot, hogy 2025. szeptember 25-én, csütörtökön délelőtt 9 órától fakivágási munkálatokat végzünk a Nagy Fuvaros utca és az Auróra utca közötti szakaszon, a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ előtti lezárt területen. Az esős időjárási körülmények miatt a munkálatok elvégzése a holnapi napra (2025. szeptember 26.) tolódik! ⚠️A munkálatok során a szakemberek a kijelölt fa eltávolítását végzik el. Az intézkedésre azért van szükség, mert a fa egészségi állapota leromlott, így a közterületen való megtartása a továbbiakban balesetveszélyt jelentene. A fakivágás a közterületek rendszeres karbantartási és állagmegóvási feladatainak részét képezi. A munkavégzés ideje alatt az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra, valamint kisebb fennakadásokra lehet számítani. Ezért kérjük a járókelőket, hogy a környéken fokozott figyelemmel és óvatossággal közlekedjenek, a munkaterület megközelítését pedig lehetőség szerint kerüljék el. A Városüzemeltetési Igazgatóság munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a munkálatok gyorsan és biztonságosan lezajlódjanak. A lakosság szíves türelmét és megértését köszönjük!

Lakossági tájékoztatás – gallyazási munkálatok az Illés és a Práter utcában

✂️A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága tájékoztatja a lakosságot, hogy 2025. szeptember 25-én, csütörtökön délelőtt gallyazási munkálatokat végzünk a kerület több pontján: Az esős időjárási körülmények miatt a munkálatok elvégzése a holnapi napra (2025. szeptember 26.) tolódik! A beavatkozások célja a fák egészséges fejlődésének biztosítása, valamint a közlekedésbiztonság növelése. Az elöregedett, lecsüngő vagy forgalmat akadályozó ágak eltávolítása elengedhetetlen a gyalogosok és a járművel közlekedők biztonsága érdekében. A gallyazás ideje alatt az érintett szakaszokon időszakos forgalomkorlátozás és rövid ideig tartó fennakadások előfordulhatnak. A munkaterület közelében fokozott óvatossággal szükséges közlekedni, kérjük ezért mind az autósokat, mind a gyalogosokat, hogy figyeljenek a kihelyezett jelzésekre és a munkát végző kollégák utasításaira. A Városüzemeltetési Igazgatóság mindent megtesz annak érdekében, hogy a munkálatok gyorsan és biztonságosan lezajlódjanak, ezzel is hozzájárulva a kerület közterületeinek rendezett és biztonságos állapotához. Köszönjük a lakosság türelmét és megértését!

Heti kertészeti munkák Józsefváros közterületein

A múlt heti kertészeti munkák során a közterületek és zöldfelületek karbantartását végeztük, többek között fűnyírást, sövénynyírást, gallyazást, gyommentesítést és öntözést. ✂️ Fűnyírás Gallyazás, ágak összegyűjtése Sövénynyírás ️ Kerítésjavítás Cserjekapálás és burkolattisztítás Évelők gyomlálása Cserjecsere és ágyásszegély-javítás Öntözés Kérdéseiket, észrevételeiket jelezhetik telefonon: 06-1-782-3537, e-mailben: varosuzemeltetes@jgk.hu Illetve a Józsefváros appon:Android: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.interticket.jozsefvarosiOS: https://apps.apple.com/app/id1443564929

Játszóterek, parkok, utcák – így dolgoztunk a múlt héten

️ A héten munkatársaink a kátyúzás mellett több karbantartási feladatot is elvégeztek a kerületben. Közterületi bútorok, eszközök Csobogók és kutyafuttatók Elhagyott kerékpárok Közlekedési és közterületi eszközök Egyéb karbantartások ️ Alvállalkozói munkák Kérdéseiket, észrevételeiket jelezhetik telefonon: 06-1-782-3537, e-mailben: varosuzemeltetes@jgk.hu Illetve a Józsefváros appon:Android: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.interticket.jozsefvarosiOS: https://apps.apple.com/app/id1443564929

Megújult a II. János Pál pápa tér – hamarosan birtokba veheti a lakosság

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. örömmel jelenti, hogy befejeződtek a II. János Pál pápa tér zöldítési munkálatai, és megtörtént a hivatalos átadás-átvétel. A JGK a végső munkálatokat átadta a FŐKERT Nonprofit Zrt. részére, amely a továbbiakban a terület gondozásáért felel. A fejlesztés során kiemelt szerepet kapott a modern öntözőrendszer kialakítása és üzemeltetése, amelynek köszönhetően a tér már most gyönyörű zöldben pompázik. A növények telepítése, a talaj javítása és a park rendezése olyan módon történt, hogy hosszú távon biztosítsa a tér esztétikus és fenntartható állapotát. A lakosság számára azonban a park használata csak október végén válik lehetővé. Erre azért van szükség, hogy a frissen vetett fű és a talaj kellő időt kapjon a megerősödésre, így az új közpark hosszú ideig képes lesz megőrizni szép és rendezett állapotát. A JGK köszöni a lakosság türelmét és megértését a munkálatok ideje alatt, és bízik benne, hogy a megújult II. János Pál pápa tér hamarosan Józsefváros egyik legkedveltebb közösségi helyszínévé válik.

Takarítási munkálatok zajlottak a Pázmány Péter Egyetem környékén

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága tájékoztatja a lakosságot, hogy tegnap reggel 7:30 és 11:00 óra között lezajlott a Pázmány projekt által érintett közterületek takarítása a Pázmány Péter Egyetem környékén a Szentkirályi, a Múzeum és a Puskin utcákban. A feladat végrehajtásában jelentős humán- és gépi kapacitás vett részt: A munkálatok célja az volt, hogy a projekt területéhez kapcsolódó közterületek tisztán és rendezett állapotban álljanak rendelkezésre a lakosság, valamint az egyetem hallgatói és dolgozói számára. Köszönjük a környéken közlekedők türelmét és megértését a munkavégzés ideje alatt!

Folyamatosan frissülő cikk – 96 kiszáradt, rossz állapotú fát kell kivágni a kerületben – ősszel pótoljuk

A JGK Zrt. munkatársai szakértők bevonásával a közelmúltban részletes felmérést végeztek a kerület faállományáról. Ennek eredményeként minden fa felkerült a kerületi fakataszterbe – egy olyan nyilvántartásba, amely az adott terület fáinak alapadatait, állapotát, rendellenességeit, veszélyeit és lehetőségeit tartalmazza. A felmérés sajnos megállapította, hogy a kerületben összesen 96 fa van olyan állapotban, amely indokolttá teszi a kivágásukat. Ezek közül 67 fa teljesen kiszáradt, így a vegetációs időszak már nem gyakorol rájuk hatást. Ezeket a fákat a közeljövőben el kell távolítani, pótlásukra az őszi ültetési időszakban kerül sor. A kivágandó fákra táblákat fogunk kihelyezni, ezen is tájékoztatva a józsefvárosiakat. Frissítés 3: 2025. október 20. és október 31. között folytatódik a következő 20 kiszáradt fa kivágása. Frissítés 2.: 2025. szeptember 3-án és 4-én folytatódik a következő 35 kiszáradt fa kivágása. Frissítés 1.: Tervezetten 2025. július 16. és 23. között kezdjük meg az első 20 db fa kivágását az alábbi helyszíneken: A fennmaradó 29 fa nem jelent közvetlen veszélyt, de hosszabb távon szükséges az eltávolításuk, hogy elkerüljük a teljes kiszáradásból fakadó veszélyes helyzeteket. Ezek a fák jellemzően játszótereken vagy azok közvetlen közelében találhatók, így különös figyelmet igényelnek. Esetükben a kivágás szintén az őszi időszakban történik meg, és azonnali pótlás is történik. A kivágásra kerülő fák az alábbi utcákban találhatóak: Kérjük a lakosság türelmét és megértését a munkálatok idején! A célunk egy biztonságosabb és hosszú távon is fenntarthatóbb, egészségesebb városi zöldkörnyezet kialakítása.

Eladó ingatlanok és telkek Józsefvárosban – 2025. október – 2026. január

A Józsefvárosi Önkormányzat 2025. október – 2026. január időszakban 2 darab ingatlant hirdet meg eladásra. Ismerje meg az eladó ingatlanokat!Ingatlan és telek értékesítési pályázatok Hogyan tudok pályázni? Az eladó ingatlanokat térképünkön lehet megismerni. Az értékesítésre kínált ingatlanokkal kapcsolatban keresse a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. munkatársait az Őr utca 8. 1. em. 39. szám alatti Ingatlanértékesítési Irodában személyesen vagy a +36-1-216-6961/106 mellék telefonszámon, és egyeztetést követően lehetősége van a megtekintésre is 2026. ajanuár 9-ig. A pályázat benyújtásának feltétele, hogy a pályázó átutalja az ajánlati biztosítékot és beadja ajánlatát a megadott határidőn belül. Számlaszám:Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.OTP Bank Nyrt.: 11784009-22229762 A pályázatot személyesen kell benyújtani az alábbi helyen: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt., 1084 Budapest, Őr u. 8. I. em. 39. Értékesítési Iroda Ezekre a dátumokra kell figyelni: Értékelési szempontokA pályázatok elbírálása során a megajánlott vételár összege kerül figyelembevételre. A pályázatokat a Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete bírálja el. Mit kell leadni a pályázathoz?A pályázóknak az alábbi dokumentumokat kell benyújtani az eljárás során: 1.       Jelentkezési lap 2.       Ajánlati összesítő 4.       Eredeti aláírási címpéldány 5.       A polgári perrendtartásról szóló 2016. Évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) előírásai szerinti bizonyító erejű meghatalmazás, amennyiben az ajánlatot nem a cég képviselője írja alá 6.       Pályázati dokumentáció megvásárlásáról szóló bizonylat másolata 7.       Ajánlati biztosíték megfizetéséről szóló bizonylat másolata 8.       Nyilatkozat (a pályázati dokumentáció 2. számú mellékletét képező nyilatkozat cégszerű aláírással ellátva) 9.       Külföldi ingatlanszerzésére vonatkozó hozzájárulás 10.     Kiíróval, bonyolítóval szemben fennálló tartozásról igazolások: a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. által bérbeadott ingatlan esetében az igazolás beszerzése nem szükséges, az saját nyilvántartásból kerül ellenőrzésre 11.     Helyi adóigazolás (beszerezhető: Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 1082 Budapest, Baross u. 63-67.) 12.     Nemzeti Adó-és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) igazolása, amennyiben az ajánlattevő nem szerepel a NAV köztartozásmentes adózók nyilvántartásában 13.     Banki sorban állásról igazolás 14.     Nyilatkozat a kézbesítés helyéről és a bankszámlaszámról 15.     Az adásvételi szerződéssel kapcsolatos észrevételek, módosítási javaslatok Gyakran Ismételt Kérdések: Mire lehet pályázni?A honlapon megjelent 2 db pályázatban szereplő ingatlanokraIngatlan és telek értékesítési pályázatok Kik pályázhatnak?Gazdasági társaság, szervezet vagy egyéni vállalkozó, magánszemély Meddig lehet pályázni? Mi a pályázás menete?A megtekintéshez időpontot egyeztetni lehet személyesen vagy telefonon 2026. január 8-ig. A biztosíték befizetésének határideje: 2026. január 8. 24:00 Mennyi az ingatlan kikiáltási ára?A pályázat tartalmazza minden ingatlan esetében a minimálisan elvárt árát. Ennél alacsonyabb ajánlatot érvénytelennek tekintünk. Hány ingatlanra pályázhatok egyszerre?Egyszerre akár mind a 2 ingatlanra is pályázhat. Milyen szempontok alapján bírálják el a pályázatokat?A bírálat a vételár ajánlat alapján kerül elbírálásra. Hogyan adhatom be a pályázatomat?Pályázat benyújtása kizárólag személyesen, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Ingatlanértékesítési irodáján, az Őr utca 8. 1. em. 39. alatt lehetséges. Mikor kerül sor a szerződés megkötésére? A 2026. február 26. eredményhirdetést követően. További kérdéseim lennének, kit kereshetek?A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. munkatársait az Őr utca 8. 1. em. 39. alatt, vagy telefonon: +36-1-216-6961/106 mellék.

Segítsen alakítani a Teleki téri piac jövőjét!

A Teleki téri piac nem csak egy hely a vásárlásra – szeretnénk, ha minden látogatónk örömmel vásárolna itt, és minden alkalommal jó élményekkel térne haza. Ennek érdekében folyamatosan fejlesztjük a piac működését, és egyre több közösségi eseményt szervezünk: Idén már megrendeztük a Nyárindító zsongást és a Nyitott piacok napját, valamint hamarosan következik az október 11-i Teleki hacacáré és az október 25-i Halloween a Teleki téri piacon. Most ismételten kikérjük a piacra látogatók véleményét egy piaci kérdőív segítségével, amely a 2023-as felmérés mintájára készült. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy: Az összegyűjtött eredményekről beszámolunk, hogy mindenki láthassa, hogyan formálódik a piac jövője. Kitöltési határidő: 2025. október 12.Kérdőív elérhető itt: jgk.hu/hirek/kerdoiv/piac Segítsen nekünk, hogy a Teleki téri piac valóban a közösség igényeire épüljön, és minden látogatónak kiváló vásárlói élményt nyújtson!