A Teleki téri piac a 19. század végén és a 20. század első felében élte igazi fénykorát, de ekkoriban még nem hagyományos élelmiszerpiacként, hanem Budapest leghíresebb és leghírhedtebb zsibvásáraként, használtcikk-piacaként működött. A pesti szlengben csak „Tangó” néven emlegetett kavalkád a főváros legszegényebb rétegeinek, valamint a józsefvárosi zsidó kereskedőknek a központja volt. Itt mindent lehetett kapni: ócskavasat, használt ruhát, bútorokat és kétes eredetű árukat is. A piac hangulata legendásan pezsgő, sokszínű és kaotikus volt, tele hangos kikiáltókkal, alkudozókkal és a társadalom peremén élő, érdekes figurákkal.

A második világháború utáni években a piac egy egészen sajátos, sötétebb, de annál jövedelmezőbb arcát mutatta meg. A hatalmas áruhiány és a bizonytalanság miatt a Teleki tér a budapesti feketepiac és a valutaüzérek központjává vált. Ez volt az az időszak, amelyet Bereményi Géza kultikus, Eldorádó című filmje is megörökített. A piacon arany, dollár, ékszer és ritka közszükségleti cikkek cseréltek gazdát fű alatt; kemény, túlélésre berendezkedett világ volt ez.

A tér és a piac sorsában az 1950-es év jelentette a legnagyobb fordulópontot, amikor a hatóságok megelégelték a nehezen ellenőrizhető zsibvásárt, és a híres „Tangót” kiköltöztették a város szélére, ebből lett a mai Ecseri úti használtcikk-piac. A Teleki téren ezután már csak egy hagyományos, élelmiszereket és mindennapi cikkeket kínáló, jóval csendesebb piac maradt. Az utolsó nagy fejezet 2014-ben kezdődött, amikor a teret és a piacot teljesen felújították: a régi bódérendszert elbontották, és modern, fedett, emberléptékű piaccsarnok épült a helyére.