Új Lakásrendelet készül Józsefvárosban, mondja el véleményét Ön is, mert a változások minden bérlőt érintenek!

A Józsefvárosi Önkormányzat 2019-ben nekifogott a kerületi lakáspolitika megújításának. Ennek fontos állomása volt 2021-ben az új Lakásrendelet elfogadása, ami az átlátható, következetes működés kereteit, valamint a bérlők lakhatásának megőrzését segítő szabályozás alapjait teremtette meg. Az elmúlt 5 év alatt a rendelet több, a működési tapasztalatokra reagáló módosításon esett át, most azonban egy jelentős felülvizsgálatra és új rendeletalkotásra kerül sor. Ennek célja a jelenlegi rendelet felépítésének átláthatóbbá tétele, a szöveg egyszerűsítése, részletszabályok módosítása, illetve három hangsúlyos területen a szabályozás tisztázása és az önkormányzat eszköztárának bővítése: A Lakásrendelet szakmai és lakossági véleményezése október 13-tól november 20-ig tart. Ebben az időszakban egy regisztrációhoz kötött szakmai fórumon a lakhatáshoz kapcsolódó szervezetek részvételével, valamint egy nyilvános lakossági fórumon az érdeklődő lakók bevonásával formálódik a javaslatcsomag. A szakmai fórumot október 27-én, kedden, 17:30-tól tartjuk, szakmai szervezetek ezen a linken jelezhetik részvételi szándékukat: jozsefvaros.hu/go/ujlakasrendelet_regisztracio Szakmai szervezetek ezen a felületen véleményezhetik a rendelettervet: jozsefvaros.hu/go/ujlakasrendelet_szakmai A lakossági fórumra szeretettel várjuk az érdeklődőket október 28-án, szerdán, 18 órától a Lakótérben (Kálvária tér 21.)! A javaslatokat írásban is véleményezheti egy kérdőív (online vagy személyes) kitöltésével. Online ezen a felületen: jozsefvaros.hu/go/ujlakasrendelet_kerdoiv Személyesen pedig a JGK Lakhatási Ügyfélszolgálatán (Práter u. 22), a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (Baross u. 66-68) és a Lakótérben (Kálvária tér 21.) teheti meg. Felhívjuk az Önkormányzat lakásbérlőinek figyelmét arra, hogy a módosítás célja az Önök érdekeinek erősítése: az együttélési problémák hatékony kezelése és a lakásgazdálkodás még átláthatóbb működése.Nem várjuk el azonban Önöktől, hogy ezekről az összetett és sokszor bonyolult szabályozási javaslatokról feltétlenül a kérdőíven keresztül mondjanak véleményt.Ha elolvassák és érdeklődésüket felkeltik a javaslatok, keressék fel a Lakóteret hétköznap munkaidőben és kollégáink segítenek a javaslatok értelmezésében és véleményük rögzítésében, vagy vegyenek részt a lakossági fórumon! Ebben a rövid tájékoztató anyagban foglaltuk össze az Önöket érintő legfontosabb változtatásokat: jozsefvaros.hu/go/ujlakasrendelet_rovid Az új rendeletet várhatóan a decemberi Képviselő-testület fogja tárgyalni. A lakossági véleményezés teljes folyamata ezen a felületen követhető: jozsefvaros.hu/go/ujlakasrendelet_velemeny Az alábbiakban összefoglaljuk az új rendeletbe javasolt változtatásokat. Szeretnénk hatékonyabban fellépni a közösségi együttélés szabályait kirívóan és rendszeresen megsértő lakókkal szemben, ezért erősítenénk azokat a szankciókat, amik jogkövető magatartásra ösztönözhetik a bérlőket, így megelőzve a felmondásokat. Emellett az azonnali felmondás hatékonyabb alkalmazásának érdekében is módosítanánk a szabályozást. A bérlő magatartása miatt indított felmondás szabályai jelentősen módosulnának, és a jelenleginél szélesebb körben határoznánk meg a jogsértő magatartás bizonyításának lehetséges eszközeit. Így az eljárás során figyelembe vehetővé válnának: Ezzel egyaránt erősödhet a felmondási eljárások jogszerűsége és bizonyíthatósága is. A jelenlegi és a javasolt eljárásrend összehasonlítása: Jelenleg Javaslat 1. Magatartási probléma igazolása: Jogerős hatósági vagy bírósági elmarasztalással Magatartási probléma igazolása: többféle lehetőséggel 2. Felszólítás + 2x-es lakbér + szociális szolgáltató bevonása Felszólítás + fix 3 hónapig 3x-os lakbér + szociális szolgáltató bevonása 3. Visszaellenőrzés következményeként felmondás vagy a lakbér visszaállítása Probléma továbbra is / ismételten igazolhatóan fennáll, ami a felmondás alapjául szolgál 4. Visszaellenőrzéstől számított 8 napon belül ügyvédi felmondás + 3x-os lakbér fizetése a lakás leadásáig A lakás életvitelszerű használatának elmulasztására (azaz hogy a bérlő a valóságban nem lakik ott) indított felmondást nagyon ritkán tudjuk érvényesíteni, és a bírósági perek nehéz bizonyítási követelményei mellett ez jelenleg nem is látszik megoldhatónak. Ezért a szerződésszegő magatartás ellenösztönzésére új szankcionálási lehetőségeket vezetnénk be, amik megelőzik a felmondást. Ezeket a szankciókat kiterjesztenék azokra az esetekre is, amikor a lakáshasználó megszegi a szerződésben rögzített együttműködési kötelezettségeit, például nem teszi lehetővé a lakása bérleményellenőrzést, vagy akadályozza a szükséges műszaki beavatkozásokat. A szankcionálási rendszerre vonatkozó javaslat táblázatos összefoglalása: Jelenleg Javaslat Magatartási problémák 2x-es alaplakbér 3x-os lakbér/használati díjfix 3 hónapig Önkényes lakásfoglalás harmadik hónaptól 3x-os alaplakbér azonnal 3x-os lakbér/használati díj Ott nem lakás 3x-os alaplakbér, a felmondást követően 3x-os lakbér/használati díj az ottlakásra vonatkozó felszólítás kiküldésétől Előre egyeztetett bérlemény ellenőrzés megtagadása nincs szankció felszólítás, amennyiben következő alkalommal sem, akkor 3x-os lakbér/használati díj a beengedés hónapjának végéig Nem teszi lehetővé (nem sikerül egyeztetni) az évi legalább 1 bérlemény ellenőrzést nincs szankció felszólítás, amennyiben következő alkalommal sem, akkor 3x-os lakbér/használati díj a beengedés hónapjának végéig Műszaki vagy egészségvédelmi okból (pl. poloskairtás) indokolt beavatkozás elvégzésének akadályozása nincs szankció 3x-os lakbér/használati díj a beengedés hónapjának végéig Illegális albérleteztetés átsorolás piaci lakbér/használati díj kategóriába 2x-es piaci lakbér/használati díj A táblázatban látható lakbér-kategóriák magyarázata: Az önkormányzat már jelenleg is több lakhatáshoz kapcsolódó területen végez vagyon- (pl. bérleti szerződés megkötésekor és módosításakor) és jövedelemvizsgálatot (pl. felújított lakáspályázaton induláskor, szociális támogatások igénylésekor) annak biztosítására, hogy az önkormányzati lakásállomány valóban azok számára nyújtson lakhatási lehetőséget, akik arra ténylegesen rászorulnak. Ezeknek a vizsgálatoknak a tartalmát és előfordulását bővítené a módosító javaslat. Időszakos felülvizsgálatok bevezetését javasoljuk, amelyek során: Javasoljuk továbbá, hogy minden olyan esetben, amikor a bérlő saját kezdeményezésére kéri bérleti szerződésének módosítását (pl. névváltoztatás, bérlőtársítás, csatolási kérelem) az Önkormányzattól, a JGK végezze el a szerződés teljes körű felülvizsgálatát, azaz a vagyon- és jövedelemvizsgálatot. A tulajdon- és jövedelem vizsgálatát érintő módosításokat összefoglaló táblázat: Jelenleg Javaslat Következmény Mikor vizsgáljuk? A tulajdont szerződéskötéskor és szerződéshosszabbításkor.A jövedelmet lakáspályázatokkor. Szerződéskötéskor és szerződéshosszabbításkor, valamint a bérlő által kezdeményezett szerződésmódosításkor és ütemezett felülvizsgálat keretében. A JGK nyilvántartásainak egységesítése és aktualizálása, a lakáshasználók jogosultságának utánkövetése. Beköltözhető tulajdon definíciója Olyan ingatlan tulajdonjoga, ami lakhatásra alkalmas, és amelyet nem terhel haszonélvezeti jog. Bérlő és vele együttlakó egyedül vagy közösen többségi tulajdonos olyan budapesti vagy Pest megyei, lakhatásra alkalmas ingatlanban, amit nem terhel haszonélvezeti jog, vagy amit terhel haszonélvezeti jog, de nem a haszonélvező él benne. Ha Budapesten található, akkor rendes felmondással a szerződés megszüntetése.Ha Budapesten kívül, de Pest megyében található, akkor a lakbér piacira módosítása. A tulajdon lakhatatlanságának megállapítása Nincs definiálva Települési jegyző igazolása alapján állapítható meg. Ha lakhatásra alkalmas és Budapesten található, akkor rendes felmondással a szerződés megszüntetése.Ha Budapesten kívül, de Pest megyében található és lakhatásra alkalmas, akkor a lakbér piacira módosítása. Költségelvű lakbér megtartásához szükséges jövedelemhatár Nincs Előző éves jövedelem igazolása NAV igazolással. Ha a bérlő és vele együttlakók jövedelme meghaladja a Lakásügynökség fogyasztási egységenkénti mindenkori felső jövedelemhatárát, akkor átsorolás piaci lakbérre. Ez jelenleg a következő jövedelemhatárokat eredményezné a költségelvű lakbér megtartásához: 1 felnőtt 2 felnőtt 1 felnőtt 1 gyerek 1 felnőtt 2 gyerek 2 felnőtt 1 gyerek 2 felnőtt 2 gyerek Felső jövedelemhatár (nettó Ft/hó) 500 000 850 000 950 000 1 200 000 1 200 000 1 450 000