Frissítés! – Játszótér felújítások Józsefvárosban 2025

Március 3-án elindult a játszótérfelújítási program Józsefvárosban!

Elsőként a Kálvária téren cseréltek mászókát, valamint a homokozóba új homok kerül. Március 17-től egy hétig a Tbiliszi játszótér eszközeit újítja fel a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK), ezt követően az időjárási viszonyokhoz igazodva március végétől április elejéig a Losonci téri játszótéren folytatódnak tovább a munkálatok.

A felújítás alatt az érintett játszóterek ideiglenesen zárva lesznek. Erről előzetesen plakátokat helyeztünk és helyezünk ki a kapukra.

Januárban a kerület összes játszótere átfogó vizsgálaton esett át, amelynek eredményeként május végéig minden szükséges, kisebb-nagyobb karbantartási munkát elvégez a JGK, az időjárás függvényében.

A tervek szerint a JGK márciusban az Auróra utcai, a Magyarok Nagyasszonya, a Német utcai és a Jázmin játszótéren is végez karbantartási és felújítási munkákat. Áprilisban pedig folytatódnak a munkálatok a többi játszótéren.

☔ ️ Bár a kéthetes előrejelzés kedvező, esős napok csúszást okozhatnak, így a munkálatok egy része esetlegesen áprilisra tolódhat.

️ Figyeljék a honlapunkat és a kihelyezett táblákat, folyamatosan tájékoztatjuk önöket a felújítások pontos időpontjáról.

Köszönjük a türelmüket és az együttműködésüket!

Oszd meg