Józsefvárosi Gazdálkodási
Központ Zrt.
Józsefváros újjáépül Józsefváros címer Akadálymentes oldal

25 kis önkormányzati lakásra lehet pályázni!

lakáspályázat plakát

Pályázóknak, segít a LAKÁSPÁLYÁZATI TANÁCSADÓ FÓRUM.

2023. május 15., hétfőn 18 és 20 óra között lakáspályázati tanácsadó fórumot tartanak a Kesztyűgyár Közösségi Házban, ahol az önkormányzat munkatársai segítenek az űrlap kitöltésében, a folyamat megértésében, illetve egyéni kérdésekre is válaszolnak.

Józsefvárosban az önkormányzati bérlakáshoz jutás elsődleges formája a lakáspályázat. Az Önkormányzat rendszeresen hirdet meg lakáspályázatokat, hiszen rendkívül nagy az igény a kerületben önkormányzati bérlakásokra. A 2023 áprilisi lakáspályázati fordulóban 25 darab lakást hirdetünk meg: ezek között vannak felújítottak és felújítandóak is, illetve olyanok, amelyekre csak speciális célcsoportok (pl. idősek, gyereküket egyedül nevelők, illetve kis létszámú háztartások) pályázhatnak.

FONTOS: Az Önkormányzat négy pályázatot is meghirdet, de egy pályázó csak egy típusú pályázatra jelentkezhet.

FONTOS: Az együttköltözők száma egyik pályázat esetében sem haladja meg a 3 főt, de a legjellemzőbb a még ennél is kisebb háztartásoknak kiírt pályázat. Minden esetben ellenőrizze, hány fő költözhet az adott lakásba!

Részletes leírások: https://lakaspalyazat.jozsefvaros.hu

Felújított lakások 1-2 fős, 60 év feletti háztartásoknak (4 db.)

Ez a pályázat azoknak a lakással vagy önkormányzati lakás bérleti jogával nem rendelkező jelentkezőknek szól, akik legalább egy éves - megszakítás nélküli - állandó bejelentett lakcímmel, vagy legalább egy éves tartózkodási hellyel rendelkeznek Józsefvárosban elmúltak 60 évesek, legalább 6 havi rendszeres jövedelemmel rendelkeznek és az együttköltözők száma nem haladja meg a 2 főt.

Felújított lakások 1-3 fős háztartásoknak (7 db.)

Ez a pályázat azoknak a lakással vagy önkormányzati lakás bérleti jogával nem rendelkező jelentkezőknek szól, akik legalább egy éves - megszakítás nélküli - állandó bejelentett lakcímmel, vagy legalább egy éves tartózkodási hellyel rendelkeznek Józsefvárosban, és az együttköltözők száma nem haladja meg az 1-3 főt.

Felújítandó lakások egyedülálló szülőknek (6 db.)

Ez a pályázat azoknak a lakással vagy önkormányzati lakás bérleti jogával nem rendelkező jelentkezőknek szól, akik legalább egy éves - megszakítás nélküli - állandó bejelentett lakcímmel, vagy legalább egy éves tartózkodási hellyel rendelkeznek Józsefvárosban, az egyedülálló szülők, és vállalják a megpályázott lakás felújítását.

Felújítandó lakások 1-2 fős háztartásoknak (8 db.)

Ez a pályázat azoknak a lakással vagy önkormányzati lakás bérleti jogával nem rendelkező jelentkezőknek szól, akik legalább egy éves - megszakítás nélküli - állandó bejelentett lakcímmel, vagy legalább egy éves tartózkodási hellyel rendelkeznek Józsefvárosban, az együttköltözők száma nem haladja meg az 1-2 főt, és vállalják a megpályázott lakás felújítását.

A pályázat benyújtási határideje: 2023. június 5.

Józsefvárosi lakáspályázati tanácsadó fórum:

Helyszín: Kesztyűgyár Közösségi Ház, Mátyás tér 15.

Időpont: 2023. május 15. hétfő, 18:00-20:00

2023 tavaszán négy típusú lakáspályázatot is meghirdet a Józsefvárosi Önkormányzat kis háztartások (maximum 3 fő együtt költöző) számára. Ezekről bővebben itt tájékozódhat: lakaspalyazat.jozsefvaros.hu

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján sajnos sok érvénytelen pályázat érkezik be az önkormányzathoz, ezért az önkormányzat új lehetőségeket teremt a leendő pályázóknak, ahol segítséget, tanácsot kaphatnak a pályázatok kitöltésében.

Jöjjön el Ön is a lakáspályázati tanácsadó fórumra, ha segítségre van szüksége: 

  • a lakáspályázati folyamat megértésében,
  • a fontos határidők megismerésében,
  • a jelentkezési lap kitöltésében,
  • a szükséges mellékletek beszerzésének megismerésében,
  • egyéni kérdések megválaszolásában,

a Józsefvárosi Önkormányzat munkatársai várják Önt lakáspályázati tanácsadó fórumunkon!

Egyéb segítség a pályázáshoz:

Ha nincs lehetősége eljönni a tanácsadó fórumra, segítséget kérhet a JSZSZGYK Lakhatási csoportjánál ügyfélfogadási időben, valamint időpontfoglalás után a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján minden kedden és csütörtökön. Időpontot foglalhat a Zöldszámon, a Hivatal központi számán vagy ügyfélfogadási időben személyesen a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán.

tel: +36 1/459-2100 (Központ) vagy +36 80/277-256 (Zöld szám)

További információ: Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal Kerületgazdálkodási Ügyosztály, Vagyongazdálkodási Iroda

email: kerekgyartoa@jozsefvaros.hu

tel: +36 1/459-2516

Forrás, egyéb információk: www.lakaspalyazat.jozsefvaros.hu. vagy www.jozsefvaros.hu www.jgk.hu